Ennyi. Nem akarom jobban megmagyarázni, nem volt kedvem írni. Nem is nagyon volt miről, illetve amiről lett volna, arról nem akartam írni. Összességében, úgy általában nem akartam írni.
A korábbi bejegyzések nagy részben terápiás célból születettek, és év eleje óta nem volt szükségem terápiára, mert kimondottan boldog vagyok. Érdekes párhuzam, hogy a magánéletem egyre jobb, közben a melóban egyre több a stressz, valahogy úgy érzem, hogy ennek a kettőnek így kell lennie.
Sokat beszélgetek az élet nagy dolgairól ebben a vonatkozásban az egyik, (mondjuk így, nincs jobb szavam most rá) befutott barátommal, aki épp azt ecsetelte, hogy egy idő után, amikor megjön a szakmai siker, eltunyulsz, és ez az élet minden területén meglátszik. Na, én a fordítottját nyomom: folyamatosan baromi nagy nyomás van rajtam a munkában, de így jobban értékelem a magánéletemet, és ettől boldogabb vagyok. Közben pasi/barát/pár kategóriából előléptem vőlegénnyé, és ettől még jobban érezem magam.
Aztán apróságok: pl. sikerült életem egyik legjobb koncertjén megjelenni, és meghallgatni a Megadeth-Slayer kombót. Ütött, nagyot. Nem másodsorban kiderült, hogy faterom szülinapján lesz Motörhead koncert a Szigeten. Na ezen már majdnem sírtam. Találtam kikapcsolódást az MMORPG-ben, elég keveset pókerezek mostanában, de azért néha játszogatok még.
Egyelőre ennyi. Talán, mondom talán, megint elkezdek írni, de ehhez tényleg kell, hogy legyen mit írnom.
